Tuesday, April 28, 2015

Nepáli földrengés – asztrológiai okfejtés (67.)

Egész világunkat, biztonságba vetett hitünket megrázta az az erős földrengés, amely április 25-én, helyi idő szerint 11:41-kor történt Nepálban. Asztrológusként felmerült bennem a kérdés, milyen konstelláció mellett következett be ez a sok ezer áldozatot követelő természeti csapást.

Nepál a környező országokkal, Indiával és Tibettel együtt Bak-országként van számon tartva a védikus rendszerben. Maga a védikus asztrológia is erről a vidékről származik. 

A földrengés ezt a Bak területet rázta meg, amelyet már néhány hónapja a következő összetett hatások érnek:

- a rendkívül mélyre ható Skorpió Szaturnusz, amely uralja is és aspektálja is a Bak jegyét, : változtatni, tudatilag ébreszteni, megmozgatni kívánja mindazt, amely valamilyen szempontból a Bak jegyéhez tartozik. Ráadásul ez a Szaturnusz most hátráló mozgásban is van, amely még inkább nyomatékosítja a hatását.

- a Bak jegyét aspektálja a Szűzből a Rahu. A maga dohogó, mozgósító módján a földjegyben álló Rahu természeti csapásokat, földrengéseket idézhet elő. Mivel a Szűz jegyében van, inkább Szűz országok (Japán, Svájc) veszélyeztetettségét valószínűsíti, de aspektusával bekapcsolja az összes földjegyet (Bak és Bika).

- a Bakot aspektálja szemből a Rákban álló Jupiter. Bár ő a Nagy Jótevő, ne felejtsük el, hogy a Rákban nemcsak a 9. Halak, hanem a 6. Nyilas ura is, s az indiai rendszerben a 6-os házkapcsolat mindig nehézségeket, akadályokat jelenít meg. A Jupiter továbbá felnagyítja az aspektált dolgot, megnöveli a hatást.

A földrengés idejére készített horoszkóp aszcendense a Rák Pusjában (szaturnuszi energia) volt, az aszcendensen két bolygó, a jupiteri energiában álló Hold és a merkúri energiában álló Jupiter. Ez meghatározza a domináns hatásokat: Hold, Jupiter, Szaturnusz és Merkúr vonatkozásokat kell kutatnunk.

Az aszcendensen álló Jupiter nagyon erős, felnagyítja a dolgokat, és képbe hozza a Halakban (jupiteri jegy) levő Kétu-Uránusz párost is.

A Jupiter mellett álló sajátjegyes Hold bekapcsolja a holdi energiában álló Bika Vénuszt: ő a Rohini naksatrában időzik, ami nagyon erősen összefügg a természettel, és a természet erejével.

A Vénusz két további dolgot nyomatékosít:
- a másik vénuszi jegy, a Mérleg szerepét, amely a 4. házba (= ingatlan, haza, szülőföld) esik, s ahová a már említett Szaturnusz is visszahátrál, és a

- Kos vénuszi területén álló Marsot és Merkúrt, amelyek együtt állnak az Asvini Nappal, s így együtt beindítják a Kétu-Uránusz felforgató, tabudöntögető párost.

Bár a fenti elemzés meglehetősen szakmai, annyit azért talán sikerül szélesebb körnek is átadni, hogy a tragikus fizikai történésben most egy nép, egy régió megújulása van kódolva, s amely az egész világ támogató figyelme mellett zajlik.

A remény és a talpon maradás - két túlélő - képével búcsúzom.

Mélyen együttérzéssel és szeretettel
Vishakati

Kérdések, egyéni konzultáció, tanítás - vishakati.gyurko@gmail.com









2 comments:

  1. Érdekes adalék, hogy a Skorpió jegyét szintén uraló jelenleg nagyon erős Kos Mars még aspektálja is (8. aspektus) a Bak urát.

    ReplyDelete