Tuesday, April 14, 2015

Energia, kreativitás - Kos Nap (62.)

Az indiai asztrológiában április 14-én a Nap a következő egy hónapra megérkezik a Kosba. A nyugati, szoláris, azaz Nap központú asztrológiában minden hónap 20-ika körül van a Nap jegyváltása, a mi indiai - Hold-alapú - rendszerünkben ez a váltás a hónap közepére esik.
  
Ebben a jegyben remekül érzi magát, asztrológiai nyelven emelt helyzetű, több oknál fogva.

- Egyrészt jóban van a jegy urával, a Marssal, aki ráadásul most ugyanebben a jegyben tartózkodik (lásd Mars a Kosban). Hiába két malefikus bolygó, uralmi helyzetben, egymástól megtámogatva inkább a jobbik arcukat, tulajdonságaikat mutatják – kölcsönösen emelik egymást, és a harmadik itt álló bolygót, a Kos Merkúrt is.

- A másik pozitív hatás az, hogy a Nap innen az 5. (Oroszlán) ház ura, s miután az 5. ház mindig pozitív minőség a védikus rendszerben, ez a tény visszahat a Napra.

- Harmadrészt maga a Nap kissé egocentrikus, önfényező természete a szintén önös, önállóságra és egyéni stílusra törekvő Kos jegyében segítő energiákra talál. (A Kossal szemben, a Mérlegben, ahol pedig együttműködnie kellene, esésben van.)
Emiatt minden Nap analógia (apa és jang témák, tudatos én, hatalom, autoritás, a középpontban és a jelenben lenni, egészség, vitalitás) nagy energiákkal és pozitív összefüggésekben fog megjelenni életünkben. A Merkúrral és a Marssal együtt állva őket is pozitív megnyilvánulásokra fogja sarkallni. Energia, kreativitás, lendület ezerrel.
Ha nem lett volna elég a Jupiter előreindulása és a Merkúr kiszabadulása a Halakból, most igazán lendületet vehetünk, s nemcsak mi, hanem az időjárás is.

A Nap útja a Kosban részletesen:
április 14-28. – Kétu területen (Asvini): amíg a Nap (és egy ideig a Merkúr) itt halad, a tőle 12. házban levő Kétu miatt nagyon fog hatni a 12. ház, például álmok, déjà vu élmények formájában. Bár erősnek és kifelé nyitottnak fogjuk magunkat érezni, valami módon át fog ütni a lelkiség és a múlt. 

április 28-május 11. – a Kos vénuszi területén lesz (Bharani naksatra), ahol a Nap kreativitása az értékekre, azok megteremtésére és megtartására irányul, valamint kapcsolatainkra. Szenvedélyes, némileg szélsőséges, kettősségre hajlamos időszak, erős vágyakkal. Időközben bolygótársai elhagyják a jegyet, és a Nap egyedül marad itt.

május 11-15. – a Kos Nap alatti területén, saját naksatrájában a Nap, itt igazán egocentrikus, de kreativitásunk vagy gyerekekhez való pozitív viszonyulásunk is megnyilvánulhat. Valamiben felidéződhetnek az apai energiák, minták is.

Miközben a Nap az Asvini naksatrában halad, azon a napon, amikor a Hold szintén legerősebb helyére ér (Bika Rohini), nos, itt lesz az év legjobb napja: április 21-én. 

Addig azonban még találkozunk.

Szeretettel
Vishakati






No comments:

Post a Comment