Monday, April 13, 2015

Az elme kiszabadul - Kos Merkúr (61.)

 
Az indiai rendszerben április 12-én a Merkúr (a hindu mitológiában Budha a neve, nem tévedés, egy d-vel) átlép a Halakból a Kosba, és 15 napig fog itt időzni.

A jegyváltásnak örülhetünk, mivel a Merkúr a Halak jegyben (Halak Merkúr - a lélek tanulójárata) gyengén érzi magát, esésben van. Amíg ott volt, kevés jót mutatott sokféle képességéből, nem volt mozgékony, volt egy zártsága. Ez az összes jelentésére kiterjedt (intellektus, kommunikáció, tanítás és tanulás, kutatás, tudomány, írás és utazás, üzlet, szerződéskötés stb.).
Ráadásul a semleges Merkúr attól függően hajlik jó vagy kevésbé jó irányba, hogy milyen társaságba kerül. A Halakban csupa malefikus planétával állt együtt (Nap-Kétu-Uránusz), emiatt a Halak Merkúr közlekedésben, helyváltoztatásban fokozott balesetveszélyt jelentett, és okozhatott kommunikációs, gondolkodásbeli furcsaságokat is.

A Kosban lépve – bár itt sem érzi magát nagyon jól - az általa képviselt elme új területekre kerül, új dolgokra törekszik, inspirált a tanulásra, a tudati fejlődésre. (Én is megváltoztattam blogom megjelenését: mindenki kedve szerint használhatja a baloldali füleket, és számára szimpatikus megjelenítést tud varázsolni.Várom a visszajelzéseket.)

A Kos Merkúrnál van erő a szavaiban, gondolataiban önálló. Ezeket az energiák megmutatkoznak a többi jelentésében is, tehát ebben a 2 hétben lendületet vehetnek üzleti dolgaink, megoldódhatnak döcögő ügyleteink, nagyobb elánnal tanulhatunk vagy intézhetjük terveinket.

A Kosban haladó Merkúr innen a 3. és 6. házak ura, ez tovább erősíti az erős kommunikációt, mozgékonyságot, és munkára is igen alkalmas. Mivel hajlamosíthat verbális agresszióra, bánjunk csínján szavainkkal, kontrolláljuk hangnemünket. Harckészségét fokozza, hogy most a Kosban találkozik a jegy urával, a Marssal. Igyekezzünk féken tartani az indulatainkat, inkább sportban, mozgásban vezessük le őket.Vállalkozó szelleműeknek most ideális például kipróbálni egy szabadulójátékot.

A Merkúr uralja a Jupiter (tapasztalás) és az Uránusz (intuíció) tartózkodási naksatráit, és a Rahu (fejlődés) jegyét, ezért gyakorlatilag felelős értük, viszi az energiáikat, bárhol jár, és azok is színezik a Merkúr működését. Lassú bolygókról van szó, amelyek nem hetek alatt mennek át egy-egy jegyen, de pont ezért izgalmas a Merkúr jegyváltása, mert visszahat az említett bolygókra.
Érdekes, összetett hatású időszak. Türelmünket, figyelmünket és tudatosságunkat igényli.

Tekintsük át a gyors haladású Budha napjait a Kos jegy különböző területein:
április 12-18. – Kétu terület (Asvini) – ezekben a napokban még balesetveszély áll fenn, ügyeljünk a biztonságos közlekedésre és ütközésmentes kommunikációra,

április 18-25. – vénuszi terület (Bharani), ekkor elvileg jobban tudunk ügyelni szavainkra és kapcsolatainkra, de vigyázat, 23-án pontosan együtt áll a Marssal, kiugró balesetveszély, ezen a napon különösen óvatosnak kell lennünk,

április 25-27. – Nap alatti terület (Krittika), miközben a Nap is itt lesz már a Kosban. Valami módon az apai/férfi oldalunk, vagy a mindennapjaink „hatalmi” zónája fog előtérbe kerülni, akár egy hivatali ügyintézés, akár családi ügyek, akár napi hírek kapcsán.

Mivel a Merkúr most elég bonyolult szerepet visz, érdemes egy kicsit békíteni, kedvében járni. Otthonunkban (irodánkban) hozzá tartozik az északi terület, itt érdemes most különös rendet tartani. Zöld színű kövek, például aventurin, jáde vagy smaragd viselése (zsebben is lehet) szintén segíthetnek. Napja a szerda, amit érdemes megtisztelni neki szánt meditációval, mantrázással.

A fenti prognózis - a többihez hasonlóan - az aktuális égi helyzet egy szeletét próbálja értelmezni, és abból általános, mindenkire érvényes magyarázatot adni. 
Személyes problémával, kérdésekkel, saját horoszkóppal  kapcsolatban a vishakati.gyurko@gmail.com emailen lehet jelentkezni egyéni konzultációra.

Szeretettel
Vishakati




1 comment: