Tuesday, January 13, 2015

Gyülekező a Bakban – Makara Szankranti (30.)

2015. január 14.

A Bak területet hosszú éveken keresztül fontos bolygók aspektálják, ezért valamennyi ide érkező bolygó nyomatékosított küldetést valósít meg.

A Bak a fegyelmezett ambíció, a célok, a felelősség- és hivatástudat, valamint a kitartás jegye, továbbá a karmikus terheké is. Az a bolygó vagy az az aspektus, amely kapcsolódik ehhez a jegyhez, árulkodik elmulasztott múltbéli adósságainkról, amelyeket most módunkban áll helyrehozni. Úgy is mondhatjuk, hogy a Bak területhez a vezeklés témája szorosan kötődik. 

Milyen hosszan tartó és lényeges hatások működnek most a Bakban?

2014. június közepétől a Jupiter a Rákból tekint ide, és régi érzelmi blokkokra emlékeztetve segíti, hogy lepasszolhatatlan dolgainkra, szebben fogalmazva karmikus adósságainkra találjunk rá, és próbáljuk azokat megadni.
Ehhez, s a szükséges tudati változáshoz november elejétől következetességet és masszív erőt ad a Szaturnusz a Skorpióból, valamint – tavaly nyár közepe óta – fejlődési késztetést az örökké dohogó, elégedetlen Rahu a Szűzből. Ez a három tartós és erős hatás érvényesül most mindenkinek a Bak területén.

Amikor egy tranzit bolygó megérkezik a jegybe, akkor az általa képviselt jelentéstartományt fogja konkrétan megdolgozni ez a hármas hatás, azaz szimbolikusan hozzájuk kötődő események tanításait élvezhetjük.

A Mars már levonult erről a területről, a Nap viszont érkezőben van. A Nap jegyváltása a Bakba, azaz a Makara Szankranti  különleges nap a védikus hitrendszerben, január 14-én történik.  (Makara annyi mint Bak, szankranti pedig átvonulás.) A hindu gondolatkör úgy tartja, hogy minden fontos dolgot ebben a félévben kell megtenni, azaz amikor a Nap az északi pályáján halad - a Bak 0°-tól Rák 0°-ig –, ez az év aktív időszaka. Kivételes energiájú napnak tartják, amikor minden tettünknek 100.000 szeres hatása lesz, s amikor egy erősödő,  tevékeny periódusunk veszi kezdetét. Kellően meg is ünneplik a világ azon részén.

Tudnunk kell azonban, hogy a Bak Nap mint az innen 8. jegy ura felhoz olyan mintákat, amelyeket valamilyen módon apai felmenőinktől kaptunk, szembesít ezekkel és változtatásukra, elengedésükre késztet. Ez a hatás, tehát az apai lenyomattal való munkálkodás január 14. és 24. között lesz a legaktívabb. Amíg a Bakban tartózkodik a Nap, február 13-ig érezhetünk nyomást azon is, hogy hivatásunkban változtassunk, vagy kitűzött céljainkon módosítsunk.

Ezekben a napokban a Bak holdi területén, a Sravana naksatrában áll szorosan együtt a Vénusz és a Merkúr. Mindketten felélénkíthetik most párkapcsolati dolgainkat, a vágyat, hogy legyen partnerünk vagy legyen vele jobb, mélyebb a kapcsolatunk. Fontos, hogy az őket turbózó Rahu is holdi területen áll: kapcsolati mintánk jövője illetve jövőképe a tét.

A Vénusz egy jóindulatú bolygó, a szeretet, a vágyak és a kapcsolatok témafelelőse, innen az 5. (kreativitás, örömök, gyermekek, a jelen) és a 10. (karrier, társadalmi pozíció, célok, ambíciók) házak ura. Ezért a Bakban elkezd a kiteljesedésre vágyni, amelyet kreatívan, a szívén keresztül fog tudni megvalósítani.  Jóban van a jegy urával, a Szaturnusszal, amely aspektálja is, tehát megerősíti ebben az elhivatottságban.

Közvetlenül mellette állva a Merkúr innen a 6. (munka, feladatok, betegségek, akadályok) és 9.(bölcsesség, törvények és igazság, vallás és spiritualitás) házakat uralja, azaz egy magasabb rendű tudás felé kormányoz, de csak bizonyos akadályok átvágása után. Használjuk ki ezeket a napokat, mert a Merkúr már lassul, 21-én pedig 3 hétre hátrálásba kezd.

Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy a Bakban álló Merkúr a védikus tudás hordozója is, mivel India, Tibet, a hindu kultúra a dzsotishban a Bak jegyéhez sorolt területek.

Szeretettel
Vishakati








No comments:

Post a Comment