Wednesday, November 11, 2015

Partnerségünk fordulópontja – Mérleg Vishaka Újhold (126.)

Habár a pontos állás csak estefelé van, november 11-én már egész nap az Újhold energiájában vagyunk, s ebben maradunk még a következő nap, csütörtök első felében is.

Az Újhold  az adott jegyben álló Nap és Hold együttes útmutatása. A Mérlegben együttműködésünk, kapcsolati minőségünk, tükrünk tisztasága a tét, a Mérleg jupiteri részén belül pedig ezek megtapasztalása, belső élménnyé sűrűsödése.

A mostani Újhold a Mérleg jupiteri részén úgy fordítható le az indiai rendszerben, mint egy Nap-Hold-Jupiter együttállás a Vénusz jegyében.

- A Mérlegben esésben levő Nap önös részünket gyengíti, viszont társulási hajlandóságunkat, közösségi indíttatásainkat növeli. Ez az esésben levő Nap a jegyében (Oroszlán) álló Jupitert is gyengíti. Önépítésünk, egónk most nem szárnyal, hanem változásban, lefaragásban van, ezt kell megszenvednie.

- A Mérleg Hold kapcsolataink érvényesüléséről szól, hogy például mennyire segítik pozícióink, hivatásunk, céljaink alakulását.

- A Jupiter pedig mint a naksatra ura olyan tapasztalatokban részesít bennünket, amelyek kapcsolataink és önérvényesítésünk akadályaiból és azok legyűréséből származnak.

A mostani Újhold jegyura, a Vénusz - a Szűzben esésben és nehéz bolygók társaságában lévén - sem könnyíti meg fenti Mérleg tapasztalásainkat.  

A két jegy, a Mérleg és a Szűz tehát most többszörösen összefonódik. Kölcsönhatásuk következménye, hogy kapcsolatiságunk tanulás alatt áll. Alázattal és nyitottsággal kellene a tanulságokat fogadni, partneri dolgaink gyógyításán munkálkodni. Nincs jobb tükör, mint bárminemű kapcsolatunk működésébe, vagy éppen hibaüzeneteibe beletekinteni.

Az Újhold azonban arra is lehetőség, hogy tiszta lappal induljunk, ha a jegy és energiájának fenti esszenciájából valamit, remélhetőleg minél többet megértettünk.

Szeretettel
Vishakati

A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki. Az egyéni adottságokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni.
Az alábbi címen lehet  kérdést feltenni, valamint tanfolyamra, egyéni konzultációra jelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com.
Közvetlenül információért kérlek, csatlakozz facebook/ Vishakati Community     oldalamhoz.







No comments:

Post a Comment