Monday, October 19, 2015

Ötösségünk és a változás– Oroszlán Jupiter éve (119.)

Sok szó esett már az Oroszlán Jupiterről, az utóbbi hónapokban az Oroszlán jegyén átvonuló bolygókról, de most néhány finom árnyalatot szeretnék kirajzolni azok közül, amelyeket az Oroszlán Jupiter éve hoz az életünkbe a védikus asztrológia időszámítása szerint.

A Jupiter bárhol áll, tartózkodási helyén megnöveli a dolgokat, azonosulást hoz velük, és tapasztalásokon át alaposan belemélyít a témákba. Az Oroszlán jegye olyan fogalmakkal kapcsolatos, mint egó, hatalom, apánktól hozott energiamintáink, a kreativitás, a teremtés, és a gyerekek. Ezeken a fogalmakon át részesülünk jupiteri tanításban 2015 júliusa és 2016 augusztusa között, amíg az Oroszlánban halad a Jupiter.

Túl a felfújt egón, a felfokozott hatalmi megnyilvánulásokon, apánkkal kapcsolatos mindennemű örökségünk megtapasztalásán sok jelzést kapok mostanában arról, hogy a gyerek téma mennyire megerősödött sokunknál. Megszületett és meg nem született, valamint tervezett gyermekeink, de saját gyerekkorunk, és belső gyermekünk, gyermeki énünk is szót kér mostanában. Halljuk meg ezeket a hangokat, és próbáljuk megfejteni, mit üzennek nekünk. Biztosak lehetünk benne, hogy az üzenet mélyről jön.

Az Oroszlán jegye az 5. az állatövi jegyek sorában. Akkor, amikor az Oroszlán jegy hangsúlyos, ezt a fókuszt valami módon rávetíti az 5. házunkra is. Tehát most mindenkinek az 5. háza is figyelmet kér és kap. Ez egy igen pozitív ház, amely többnyire támogatott életterületet tartalmaz. A gyerekek témáján túl a magunkkal hozott pozitív karma, a tanulás, kockázatvállalásunk és tehetségünk, valamint igazi szívbéli örömeink is itt mutatkoznak meg. 

Az Oroszlán Jupiter leckéje abban áll, hogy a fenti, pozitív dolgokkal kapcsolatos megéléseket, kezdeményezéseket, történéseket mindig összekapcsolja az átalakulás, elengedés minőségével. Mindannyian másként éljük meg, de az közös lehet a tapasztalatainkban, hogy elindul valami jó történés az életünkben, amely viszonylag gyorsan összekapcsolódik a változás nehéz energiájával. Jó és rossz, könnyű és nehéz, most - kérés nélkül - összekapaszkodva érkezik, s ez a tény jócskán elbizonytalanít bennünket.

Emlékezzünk, hogy a változás, elengedés tanulása már közel egy éve megkezdődött a Skorpió Szaturnusszal. Az Oroszlán Jupiterrel egy újabb fokozatba lép ez a tanulás: személyes tapasztalatokat élünk át az átalakulással kapcsolatban. Nincs jobb tanács, mint az, hogy próbáljuk ne előre eldönteni dolgaink kimenetelét, hanem rugalmasan, több változat megengedésével hagyjunk mozgásteret a sorsnak.

Olyan próbán megyünk most át, amikor a rugalmatlan eltörik, s csak a hajlékonyabb, megengedőbb kap lehetőséget a továbblépésre.

Szeretettel
Vishakati

A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki. Az egyéni adottságokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. Emailben nem vállalkozom horoszkópelemzésre, de az alábbi címen lehet  kérdést feltenni, valamint tanfolyamra, egyéni konzultációra jelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com.










No comments:

Post a Comment