Tuesday, December 1, 2015

Decemberi védikus asztrológiai prognózis (132.)

2015. utolsó hónapja a Vénusz Mérlegbe lépésével, valamint szoros Szaturnusz-Nap együttállással indul, és egy asztrológiailag eseménydús év végével zárul.

A Mérleg Vénusz határozott megkönnyebbülést és nyitást hoz mindenkinek, de elsősorban a vénuszi jegy szülötteinek (Bika és Mérleg aszcendens, Hold). A leggyengébb jegyéből a sajátjába érkező Vénusz megerősödik. Felüdülés társasági életünk, kapcsolataink számára.

A hónap eleji Szaturnusz-Nap együttállás viszont egy korlátozás egónk számára saját magunkból, környezetünkből, vagy valamilyen külső, domináns vagy hatalmaskodó részről. Vezető pozíciók, hatalmi struktúrák számára is változást jelent. A Nap és a Szaturnusz nem szeretik egymást, mert a karma bolygója erősen behatárolja a tudatos ént, a szellemet, vezetői mivoltot, azaz  a Napot.
Átmeneti, néhány napos testi gyengélkedést is okozhat.
Mindazok számára, akik dolgoznak tudatosságukon, és már van valamennyi rálátásuk saját magukra, hozhat kisebb-nagyobb szatorikat, megértéseket saját korlátaik, korlátozottságuk relatív voltáról.

A december talán legfontosabb folyamata a Rahu és a Jupiter közelítése egymáshoz. Mindketten az Uttaraphalguni naksatrában vannak, a Nap uralma alatt, de míg a Rahu a Szűz részen hátrál, a Jupiter az Oroszlán részen halad a másik felé. Bár csak január végén fognak ténylegesen találkozni, közelítő fényszögük már decemberben érezteti hatását, amely egyáltalán nem könnyű. Rahu, a felszálló holdcsomópont vagy más néven sárkányfej nyugtalanságot és félelmet gerjeszt, a Jupiter pedig felnagyít mindent, amire hatással van. Mindannyian szembesülünk ezzel a szorongató érzéssel, bizonytalansággal, csak az a kérdés, hogyan éljük és oldjuk meg.

Ne felejtsük el, a Rahu-Jupiter készülődő és már érzékelhető találkozója az Oroszlán jegyére mutat, ahol a szív energiája is lakik. Rajtunk múlik, hogy a félelmet eresztjük be, vagy a bennünk lévő öröm-, szeretet- és gyógyítóképességet ébresztjük fel. A döntés a mi szívünkben és fejünkben születik meg. Most különös jelentősége van ebbéli felelősségünknek.

Nézzük a részleteket:

December 6.Merkúr átlép a Nyilasba. Amíg a Mars és a Rahu a Szűzben van, a Merkúr hordozza nyugtalan energiáikat. Amúgy a Nyilas Merkúr mindig kedvet csinál a nagy beszélgetésekhez, eszmecserékhez.

December 11.Újhold a Skorpió merkúri részén (Dzsjéstha), kiemeli a Merkúr szerepét, és előkészíti a Szaturnusz december végi naksatra váltását.

December 12.Mars a Szűz utolsó naksatrájába, a marsikus Chitrába érkezik. Az időszak fontos konstellációja az égi Mars szembenállása a már stacioner Uránusszal, a T-kvadrát csúcsán pedig a Plútóval. Intenzív energiák, sok harag és erőszak lehetőségével.

December 15.Nyilasba lépő Nap: szellemünk, vitalitásunk pozitív váltását fogjuk érzékelni. A Nyilasban a Nap jobban érzi magát, mint a Skorpióban, a Szaturnusz társaságában. Apai tradíciók és szellemi áramlatok hangsúlyozódnak.

December 20.Merkúr-Plútó együttállás az égen, közlekedésben, kommunikációban veszélyhelyzet. Óvatosság indokolt.

December 24.Mars a Mérlegbe vált kora hajnalban, ezzel kiszabadul a Rahuval való nem veszélytelen szomszédságból, ezzel csökken az agresszió lehetősége. Átértékelő, kapcsolatokat kereső időszak.

December 25.Vénusz a Skorpióba vált, ismét fordulat kapcsolati és anyagi témákban. A Skorpióban szélsőségessé teheti vágyainkat, legyen az étkezési, birtoklási stb. Tudatos kontroll szükséges. Délben Telihold a Nyilas -Ikrek tengelyen, nem kevés érzelmi és ideológiai feszültséggel. Érdemes rákészülni és a magunk módján kezelni. Okosan kerüljük a családi vitákat.

December 26. – Az Uránusz direktbe fordul ezen a napon, lehetőséget adva az eddigiektől eltérő felismerésekre, tudatosságra. Ugyancsak ezen a napon a Merkúr átlép a Bak jegyébe. Új ambíciók, tervek, elhatározások születhetnek hatására.

December 28. – Karmikus vezetőnk, a Szaturnusz naksatrát vált a Skorpión belül, és a merkúri területre (Dzsjéstha) vált át. Dzsjéstha egy határ két világ között. Itt a Szaturnusz a megértés mezsgyéjére lép, a szellemi emelkedés lehetőségével.

Hangulatilag változékony, intenzív energiákkal teli hónap van előttünk. Mindvégig nagy szükség lesz tudatosságunkra, feszültségoldó technikáinkra, de mindenekelőtt arra, hogy szívünkből lássunk és érzékeljünk. Így a félelemnek, haragnak esélyt sem adunk.

Szeretettel
Vishakati

A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki. Az egyéni adottságokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. Az alábbi címen lehet kérdést feltenni, bejelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com.

Közvetlenül információért kérlek, csatlakozz facebook/ Vishakati Community     oldalamhoz, annál is inkább, mert most több közösségi oldal törölte külső írások közzétételi lehetőségét. Ezért lehet, hogy a jövőben megszokott oldalaidon nem fogod látni az írásaimat.

No comments:

Post a Comment