Monday, November 16, 2015

A változás hava – Skorpió Nap (127.)

November 16-án, hétfőn este a védikus Nap belép a Skorpióba, s ezzel megint átrendeződik az égi kaleidoszkóp.

A Mérlegből kilépve maga mögött hagyja erőtlenségét (ezt érzékelni is fogjuk), a Skorpióban viszont nagyon összetett hatás alatt áll.

Egyrészt barátságos fogadtatás várja a Skorpióban, mert a Nap jóban van a jegy urával, a Marssal.
Ugyanakkor ez az égi Mars nem áll túl jól: jelenlegi jegyében (a Szűzben) nem érzi magát fényesen, s a Rahuval együttállva energiái idegessé, zaklatottá tesznek mindent, ami a hatókörébe kerül. Olyan ez, mintha szívesen mennénk valahová vendégségbe, kedveljük a házigazdát, de az momentán nagyon ideges, alig tud velünk foglalkozni, láthatóan zavarja valami.

A Nap az elkövetkező 30 napban ilyen vendégként fogja magát érezni a Skorpióban. Mivel Napunk mutatja vitalitásunkat, férfi oldalunkat (nőknél is), apai vagy apasággal kapcsolatos dolgainkat, valamint a hatalom, tekintély megnyilvánulásait magunkban vagy velünk szemben – mindezekben a kérdésekben megtapasztalhatjuk a fenti összetett megnyilvánulásokat.

A Nap a Skorpióban időző Szaturnusszal sincs jóban, az csorbítja tekintélyét és kiteljesedését. Egyszerűen korlátozza napságunk, individualitásunk és egós törekvéseink megélését.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a Skorpióban állva a Nap nagyon érdekelt a hivatás, a társadalmi pozíció, érvényesülés, karrier dolgaiban, s ebben most a vele egy jegyben álló Szaturnusz befolyására is számíthat. Skorpió annyi, mint változás. Ha rátalálunk változtatandó területünkre, arra, miben kellene irányt módosítanunk, most számíthatunk a Skorpió Szaturnusz segítségére mind a változások beindításban, mind az eltökéltségben. 

A 30 nap alatt a Nap bejárja a Skorpió háromféle energiáját:
November 16-20. között jupiteri naksatrában halad, itt csatlakozik hozzá a Merkúr is. Fontos érzelmi tapasztalásaink lehetnek, főként gyermekeink vagy belső gyermeki énünk révén. Szubjektív napok, kevés rálátással valódi mozgatórugóinkra.

November 20-december 3. között szaturnuszi naksatrában, szorosan együtt a Szaturnusszal és a Merkúrral. Itt a sors és a karma mozgatja a szálakat, ez a szakasz a legintenzívebb a változások szempontjából. Mindkét bolygótársát elégeti ezekben a napokban, sérülnek a merkúri (gondolkodás, racionalitás) és szaturnuszi (idő, fegyelem, felelősség, célok) analógiák.

December 3-15. között pedig a merkúri energiában lesz a Nap, ahol nemcsak beindulnak a változások, hanem ésszel, értelemmel is megértjük azok szükségességét. Már nem égeti bolygótársait, azok ereje is visszatér.

Összességében skorpiós, változékony, intenzív hetek állnak előttünk, ahogy mögöttünk is. 

A Skorpió Szaturnusz hatalmas erejét megmozgatják a most rajta áthaladó gyorsabb bolygók, ezért ez szerte a világban megmutatkozik. Marad a Skorpió földrajzi területek (perzsa és arab kultúrák) forrongása, és onnan folytatódik népvándorlás . 
De marad sajnos Franciaország (=Oroszlán) asztrológiai terheltsége is, mert erős és malefikus hatásokat kap a Skorpióból, hasonlóan a januári merénylet idejéhez. A Mars november 19-i naksatra váltásával azonban enyhül az erőszakos történések valószínűsége Franciaországban.

Szeretettel
Vishakat

A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki. Az egyéni adottságokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni.
Az alábbi címen lehet  kérdést feltenni, valamint tanfolyamra, egyéni konzultációra jelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com.

Közvetlenül információért kérlek, csatlakozz facebook/ Vishakati Community     oldalamhoz, annál is inkább, mert most több közösségi oldal törölte külső írások közzétételi lehetőségét. Ezért lehet, hogy megszokott oldalaidon nem fogod látni a jövőben az írásaimat.









No comments:

Post a Comment