Monday, September 7, 2015

Csak körültekintően - Merkúr a Rahuval (108.)

A napokban sok frusztrált, ideges helyzetről érkezett  beszámoló. 
Vajon mi az asztrológiai magyarázata ennek a nagyszámú panasznak, és mit tehetünk ellene?

Az első számú felelős a gondolkodásunkat és helyváltoztatásunkat befolyásoló Merkúr. A védikus égbolton ő most jó helyzetben van (saját jegyében, a Szűzben), viszont ugyanitt áll a nagy felforgató, a Rahu.

Ha a Merkúr önmagában volna a Szűzben, simán feldobná munkakedvünket, aktivitásunkat. Pörögnénk a feladatokban munkahelyünkön és otthon, és kifejezetten eredményesek is lennénk.

A Rahu társaságában azonban ehhez a pörgéshez egy zaklatottabb felhang is csatlakozik.  A teljesítményelvárás mellé zavaró mozzanatok, félreértések, irreális határidők, magyarul idegesítő momentumok csapódnak, amelyek stresszessé teszik működésünket

Próbáljuk tudatosan lelassítani, megnyugtatni tempónkat, gondolkodásunkat – ami most inkább zsinat - a fejünkben, de mozgási sebességünket is, akár gyalog vagy járművel közlekedve.

A Rahu ugyanis a többi merkúri témát is megbolygatja, így például a közlekedést. Nem balesetveszéllyel, hanem inkább kiszámíthatatlansággal, késésekkel teszi változatossá mindennapjainkat. Ez a jelenleg még direkt irányban haladó Merkúrral is érvényes, amikor pedig rövidesen (szept.17.) visszafordul a Merkúr, még inkább összekuszálhatja dolgainkat.

A retrográd Merkúr és a Rahu együttállása belepiszkálhat majd autónkba, ezért ha távolabbi úti célunk van, érdemes indulás előtt átvizsgáltatni. Ha repülővel készülünk valahova, készüljünk fel - legalább lelkiekben - járatmódosításra, késésre. Úti okmányainkat, kulcsainkat, kódjainkat, belépő kártyáinkat duplán ellenőrizzük, nehogy otthon maradjanak vagy elkeveredjenek.

Mivel a Rahu kapcsolódik a technikai dolgokhoz, ajánlatos odafigyelni ezekre is. Lassan minden fontos dolgunk a számítógépünkön van: most ne halogassuk a biztonsági mentéseket. Legyünk türelmesek telefonunkkal és egyéb készülékeinkkel, ha lelassulnak, lefagynak, vagy furán viselkednek. Biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb magukhoz térnek.

A furcsaságok tehát már most napirenden vannak, de a legrázósabb időszak szeptember 17. és október 9. között lesz, ez a Merkúr retrográd időszaka. 

Amikor pedig a Merkúr ismét elindul előre, napvilágra kerülhetnek technikai újítások, felfedezések, mert időközben a Rahu ezeken is dolgozik.

Addig is türelem, körültekintés, lassítás.

Szeretettel
Vishakati

A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki, és kevéssé érzékeny az egyéni adottságokra, amelyeket csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. 
Az alábbi emailen lehet további kérdéseket feltenni, valamint tanfolyamra, egyéni konzultációra jelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com









No comments:

Post a Comment