Friday, May 29, 2015

Nagy érzelmi utazás – Rák Vénusz (78.)

A védikus rendszerben május 30-án, szombaton délután a Vénusz jegyet vált, s a következő 5 hétre beköltözik a Rák jegyébe.Nézzük meg, hogyan érzi magát itt, mire számíthatunk július 5-ig, amikor majd odébbáll az Oroszlánba. 

Első fontos észlelésünk lehet, hogy – mivel megszűnik a Merkúrral való uralmi cseréje-, ettől kezdve abbamaradnak a fura történések, félresiklott esetek, amelyek jócskán megtréfáltak bennünket az elmúlt közel 4 hétben. A Merkúr még 11 napig hátrál és lassítja dolgainkat, de már nem olyan cikkcakkokkal, mint eddig, mert függetlenedik a Vénusztól.

Ebben az időszakban érdeklődésünk, sóvárgásunk a Rák témáira (család, anya, anyaság, az érzelmek és gyökereink, hovatartozásunk, intimitásunk, múltunk tanulása, ingatlan) irányul. Szívesebben vagyunk otthonunkban, töltjük időnket a családdal, de az ingatlanok iránt is felélénkülhet igényünk.

A Vénusz  a vágyak és kapcsolatok bolygója. Amikor a Rák jegyében tartózkodik, két dolog is zavarja: egyrészt a Rák jegyurával, a Holddal nincs jóban, másrészt ő jobban szeretne a jelenben lenni, míg a Rák a múlt jegye. Ezért aztán vágyaink ez idő alatt nem olyan erősek, kifejeződésük némileg passzívabb.(Vágyaink beteljesülését pedig az fogja vissza, hogy ennek felelőse, a Mars mindvégig túl közeli, égetett pozícióban van a Nappal.)

A közel egy éve itt tartózkodó Jupiter egy sor érzelmi blokkba, igazságtalanságba vagy mély lelki megélésbe tolt már bele bennünket. A Vénusz ideérkezése most intenzívebbé teheti e tapasztalást. Történhetnek velünk megrázó érzelmi élmények, felbukkanhatnak régi emóciók, hogy eljussunk velük a végső megértésre, dolgunk van ezeknek az érzületeknek a feldolgozásával. Negatív hatású lehet, hogy a Jupiter és a Vénusz egymást nem nagyon szívlelik, és mindketten hajlamosak a túlzásokra, egymást erősíthetik is ebben.

Mivel a Vénusz innen a 4. és a 11. házak ura, ezek tematikájában hozhat sűrűsödő megéléseket. A család, otthon, hovatartozás, gyökerek, anya témák kiugróan fontos szereplői lesznek életünknek, de többet foglalkoztathat bennünket jövőképünk, szabadságérzetünk is.

Részletes útja a Rákban:
Május 30. - június 3. – jupiteri energia (Punarvaszu naksatra) – alig négy nap a Jupiter energiájában, igen erős érzelmi töltettel, intenzív élményekkel. Mintha az elmúlt 11 hónapból kapnánk egy sűrítményt. Érzelmi megpróbáltatások.

Június 3 - 17. – szaturnuszi terület (Pusjami naksatra) – kapunk egy esélyt arra, hogy ne csupán sodródjunk az emóciókkal, hanem valami rendszert, struktúrát vigyünk azokba. A Szaturnusz segít abban, hogy a sorszerű dolgainkon átessünk, a többiben pedig némileg rendet rakjunk. Hozhat némi stabilitást az érzelmekben.

Június 17. - július 5. – merkúri terület (Aslesha naksatra) – itt az értelem, a racionalitás, régi, akár előző életbeli tudásunk lehet a kapaszkodó. Ekkor már elindul előre a Merkúr, ez is segíti érzelmi turbulenciáink megértését. Ebben a naksatrában jobban érzi magát a Vénusz, de itt van a legszorosabban együtt a Jupiterrel. Érdemes művészetekbe, archaikus szellemi dolgokba belemerülni, adhatnak oldást és védettséget.

Néhány nap múlva pedig érkezik a június, rögtön az első napokban sok fordulattal. Júniusi havi előrejelzésünkben ezekkel indítunk.

Szeretettel
Vishakati 

Kérdés, hozzászólás, egyéni konzultáció, tanítás: vishakati.gyurko@gmail.com
hivatalos oldal: facebook / vishakati community








No comments:

Post a Comment