Monday, March 23, 2015

A fej nélküli démon – a Kétu naksatraváltása (54.)

A március 20-i Napfogyatkozás megmutatta a holdcsomópontok erejét: a Kétu találkozása a fővilágosítókkal látványos égi jelenséget nyújtott, de azt is demonstrálta, hogy alkalmasint felfalja az útjába kerülő Napot.

Mivel mostanában a Kétu lényeges szereplője az életünknek, s a Napfogyatkozás után egy nappal naksatrát is váltott, védikus asztrológiánkban megérdemel egy kis többletfigyelmet.

Ő a déli vagy leszálló holdcsomópont, a kettévágott démon fej nélküli alsó része, a sárkányfarok. Míg másik fele, a Rahu a külső, anyagi világ, addig a Kétu a belső, spirituális világ. Ők ketten úgy működnek, mint a közlekedőedények, egymástól elválaszthatatlanok. A védikus asztrológia szerint a Rahu telhetetlen és kielégíthetetlen, a Kétu pedig minden módon - s ez sokszor nem könnyű - a lélek felé fordítja a figyelmet.
A  Kétu a mostani életünkben aktív karmát mutatja: azt a területet, ahol a legnagyobb mélységet éltük meg pozitív és negatív értelemben, s amelyet most oldanunk kell. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Kétu a spirituális énünk, intelligenciánk, és annak fejlődése
2014. július 12-én lépett a Halakba (itt lesz 2016 januárjáig), s az elmúlt 8 hónapot a merkúri területen (Revati) töltötte. Ez alatt az elmével, intellektussal kapcsolatos végső megértéseket forszírozott, hiszen a Halak az állatövi jegy utolsó jegye, az utolsó simítások helye.
Mindvégig együtt állt az Uránusszal, amelynek a turbó hatását a Halak bolygócsoportosulás még a sokszorosára emelte: ki-ki visszapillanthat az elmúlt néhány hétre, mi minden történt vele élete valamely szögletében.
Március 21-én viszont a Kétu átlépett a Halak szaturnuszi területére (Uttarabadra naksatra), ahol már lelki merevségünk felkérdezése, illetve az előző szakaszban gondolati szinten megértett dolgok realizálása lesz a tét. Ezzel ismét a Szaturnusz lesz az aktuális konstellációk egyik főszereplője, miközben retrográd, tehát rendkívül erős.
A sorsszerű (=kapott) történések meg fognak szaporodni életünkben, amelyek tudati rugalmasságunkat hivatottak elősegíteni. Ebben a  8 hónapban (november végéig) a szaturnikus Kétu ki akar mozdítani valamely hajlíthatatlanságunkból, legyen az például vallási vagy materialista alapú, és próbál a lelki dolgok felé terelni. Számíthatunk kollektív (közösségi, népek vagy nemzetek szintű) történésekre is, mivel ez is a Kétu természetéhez tartozik. Erősen kapcsolódik kollektív dolgokhoz.
Az időszak legmélyebb hetei április 8-ig tartanak, akkor a Halak jegy főnöke, a Jupiter elindul előre.
Ne felejtsük el, vele szemben társa, a Rahu a Szűzben szintén az érzelmeket tanítja, és próbálja a magunk feletti kontrollt tanítani, hogy ne dolgozzuk halálra magunkat, és szabjunk határt annak, miben és mennyire áldozzuk be magunkat.
Érdekes időszak következik, adjuk át magunkat neki. Némi mantrázás, önfegyelem, célok azért segíthetnek, mert békítik a Szaturnuszt.
Szeretettel  Vishakati










1 comment: