Saturday, October 18, 2014

Hátrál a gondolkodás és mozgás bolygója (6.)



Ahogy az októberi prognózisban már írtam, a Merkúr október 4-től 3 héten keresztül hátráló mozgásban van. Mit jelent ez az indiai asztrológiában, és mit hoz számunkra?

A hátráló mozgás – akárcsak a nyugati asztrológiában – nem egy fizikai jelenség, hanem egy relatív visszafordulás, amely csupán bolygónkról látszik hátrálásnak. (Mint amikor egy álló járműből a mellettünk elinduló járműhöz képest úgy érezzük, hogy visszacsorgunk.) 

A hátráló bolygó az indiai asztrológiában igen erős lesz, mert nem csak abban a jegyben hat, ahol éppen van, hanem az előzőben is, ahová a hátrálás során visszalép. Kétszeresen dolgozik. (A mostani, a Mérleg 9. fokán álló Merkúr tehát hat a Mérleg jegyében és hat őt megelőző Szűz jegyében is, valamint aspektál is mindkettőből.)

A Merkúr (szankszrit nevén Buddha) a Naphoz legközelebb keringő bolygó. Évente háromszor, amikor nagyon eltávolodna, a Nap visszahúzza (többnyire ekkor látjuk retrográdnak), s ilyenkor találkoznak is. Ezért a Merkúrt az isteni hírvivőnek is nevezik, mivel találkozásaik révén a mindent besugárzó és éltető Nap üzeneteit közvetíti. A Merkúrhoz tartozik a gondolkodás, a tudatosság, a kommunikáció, a mozgás, a közlekedés, az üzleti dolgok, a beszéd, az írás, a logika, és például a humor is. Ne várjunk tőle érzelmeket, mert csak a „száraz” információt közvetíti. 

Amikor a Merkúr háromhetes hátráló időszakát tölti, a hozzá tartozó témák lelassulnak, akadályoztatva vannak. Sokszor elkésünk találkozóinkról (mintha mindenütt dugó lenne), nem sikerül nyélbe ütni a szerződést, a biztosra vett üzlet egyre halogatódik, egyszerűen leállnak a dolgaink. Ezt persze nem azért teszi a Merkúr, hogy megszívasson bennünket, hanem hogy figyelmünket a jövő helyett a jelenre, vagy még inkább múltbeli dolgokra fordítsa, olyanokra, amelyeket nem oldottunk meg, amelyeken figyelmünk átsiklott, tehát ahová vissza kell pillantanunk. Emlékeznünk kell.

A mostani Mérleg Merkúr azokra a kapcsolati dolgokra emlékeztet, amelyekből más, meghatározó konstellációk már közel 3 éve vizsgáztatnak. Az a kérdés, maradt-e valami a szőnyeg alá söpörve, megértetlenül vagy elhanyagolva párkapcsolati, munkahelyi, baráti vagy családi relációinkon belül. Kicsit olyan, mintha le lennénk fékezve, hogy maradjon időnk gondolkodni, rendet rakni ezeken a területeken.

A helyzetet fokozza, hogy október 16-án a Merkúr visszalép a Szűzbe (testünk, egészségünk, feladataink, munkánk), innen pedig – ahogy szól a védikus lecke – nem csak a Szűz jegyét, hanem az előtte levő Oroszlán jegyét és annak témáit (gyermekeink, egyéni boldogságunk, örömeink, kreativitásunk, apatémák) is befolyásolja. Amikor pedig ismét előre indul, legalább 2 hét kell neki, amíg a szokásos utazósebességre felgyorsul, onnan kezdve (november 2. hetétől) érezzük majd normál menetben a dolgainkat. 

A retrográd Merkúr tehát alaposan megdolgoztat bennünket ebben a 3 hétben, és csak azoknak könnyebb egy kicsit a lecke, akiknek a születési horoszkópjában eleve retrográd Merkúr van, nekik ugyanis ismerős ez az energia. 

Azok viszont, akiknek merkúri aszcendense van (Ikrek vagy Szűz), vagy akiknek a képletében nagyon hangsúlyos a Merkúr, nehezebbnek érzik ezt az időszakot. Ne felejtsük el, a védikusban több mint 24 fokkal hátrébb található az aszcendens is, és a bolygók is, mint a nyugati képletben. (Asztrológusoknak: ha van otthon efemerida, abban az adott hónap ajanamsája=a nyugati és indiai közti különbség megtalálható: a 2014. októberi pontosan 24 fok 56 perc 52 másodperc.)

Szeretettel
Vishakati


No comments:

Post a Comment