Thursday, August 27, 2015

Különleges napok – augusztus végi égre tekintés (105.)

Augusztus utolsó napjaiban több különleges bolygóállás van az égen. A következőkben tárgyalt napok az energetikai tetőpontok, amelyek +/- néhány napig erősen érzékelhetőkVessünk rájuk egy pillantást.

Augusztus 26-án pontos a Nap és a Jupiter együttállása az Oroszlán jegyében, a Kétu uralma alatt. Ez a konstelláció – azt követően, hogy heteken át nagyon felfokozta oroszlánságunkat, azaz a férfi- vagy apai jellemzők, a hatalmi képletek és az egó megnyilatkozásait – azzal szembesít, hogy ezekkel a felnagyított témákkal kapcsolatban ideje a változásnak.

Jó lenne elengedni azokat az apánktól érkezett energetikai lenyomatokat, amelyek már csak lehúznak bennünket, nehezítik fejlődésünket. Érdemes lenne belátni, hogy mostanában már nem szolgálja javunkat, ha csupán egónkra hallgatunk és akaratunkat kívánjuk érvényesíteni – az élet egész egyszerűen nem hagyja, hogy kizárólag ezek alapján működjünk. Akaratunk mindenáron való érvényesítéséről láttuk hektikus történéseinket.

Augusztus 29-én este Telihold lesz az Oroszlán-Vízöntő tengelyen. A Nap, mint tudjuk, az Oroszlánban ténykedik, vele szemben a Hold pedig a Vízöntőben, pont találkozik a Neptunusszal. A Neptunusz a magasabb rendű szeretet planétája, s ennek a Teliholdnak nagyon egyértelmű az üzenete: tudatos énünknek az egó játszmájától, azaz az individualizmustól a közösségi együttműködés, a szeretet felismerése és befogadása felé kellene elmozdulnia.

Szintén augusztus 29-én találkozik az égen a Merkúr és a Rahu . Együttállásuk hozhat új törekvéseket, ötleteket, feladatot munkában, gyógyításban, egészség vonatkozásában. Figyeljünk azonban arra, hogy a Rahu idegessé, zaklatottá teszi a Merkúrt, s ezzel gondolkodásunkat, közlekedésünket, üzleti és tanulási aktivitásunkat. Ez lehet egy ütközősebb nap, összeszólalkozásokkal, csattanásokkal. Próbáljunk tudatosan türelmet gyakorolni.

Végül augusztus utolsó napján a vágyak (Vénusz) és a vágyak beteljesítésének bolygója (Mars) találkozik egymással a Rák jegyében, annak merkúri energiájában. Ez egy igazán különleges találkozás: a hátráló, régi kapcsolatainkra, szerelmeinkre emlékeztető Vénusz és az aktív, férfienergiát hordozó Mars randevúja létrehozhat valódi találkozásokat, telefonhívásokat, régi illatok és emlékek visszatérését. Lehet ebben a találkozóban némi zűrzavar, mert a randevú színterén uralkodó Merkúr a zavarkeltő Rahuval van szoros közelségben, s ez bizony éreztetheti hatását.

Erős, érdekes energiák vannak most körülöttünk.Próbáljunk felfeküdni a hullámra, amit küldenek. Itt a kapálózás nem segít.

Szeretettel
Vishakati

A fenti írás az általános égi konstellációkkal foglalkozik, és nem az egyéni adottságokkal. Ezt csak a saját horoszkóp ismerete mellett lehet megvizsgálni. Ha további kérdések merülnek fel, kérlek, tedd fel vagy kérj egyéni konzultációt itt : vishakati.gyurko@gmail.com





No comments:

Post a Comment