Thursday, December 11, 2014

Szaturnusz a négyzeten (19.)

2014. november 30.

November 30-án a Skorpió jegyén átvonuló Szaturnusz megérkezett a saját fennhatósága alá tartozó Anuradha naksatrába, s az elkövetkező 15 hónapban itt fog haladni. A Skorpió Szaturnuszról már esett szó, most nézzük meg részletesebben, mi történik az Anuradhaban.

Az Anuradha a 27 holdház (=naksatra) közül a 17-ik, a Skorpió jegyen belül található, ura a Szaturnusz. Valamennyi holdház egy-egy elkülönült terület az adott jegyen belül, amelynek tulajdonságait a jegy és a naksatra ura határoz meg. Az Anuradha területét is ez a két tény: a Skorpió jegy és a szaturnuszi jelleg fogja definiálni, s mivel a Skorpió jegy ura a Mars, úgyis felfoghatjuk ezt a területet, mint egy Mars-Szaturnusz együttállást.

A Szaturnusz mindig karmikus leckéket hoz magával, ezért a szaturnikus naksatrák mindig erősen predesztináltak. A feladat meglehetősen egyértelmű, kicsi a mozgásterünk a lavírozásra. A harcos Mars ugyan elegendő bátorságot ad, hogy a Szaturnusz által sorra feladott karmikus akadályokkal szembenézzünk, de hiába, akciózása a rugalmatlan és szigorú Szaturnuszon rendre fennakad. A két ellentétes energia mindaddig nagy traumákat okoz, amíg valamilyen módon megtanuljuk működtetni őket.

Az Anuradha jelképe a lótusz, istensége Mithra, a fény istene. Mithra nappal uralkodik, de magában hordozza a spiritualitás lehetőségét, amely mint tudjuk, az anyagi világ zűrzavarában rejtve marad.

Minden naksatra akkor aktiválódik, amikor egy tranzit bolygó belép oda. Az Anuradha most a Szaturnusz belépésével kel életre. A Szaturnusz befolyása itt rendkívül határozott és erős, mivel saját maga ura ebben a holdházban, ezért mintegy duplán érvényesül a hatása.

A Szaturnusz innen a 3. Bak és 4. Vízöntő házak ura, ezek analógiáit eleveníti meg. Ezért az elkövetkező 15 hónapban az alábbi kérdések igen markánsan fognak megoldást keresni:
- a 3. Bak uraként sokféle tanulnivaló a mozgás, kommunikáció, közlekedés, utazás, gondolkodás, egyenrangúság, testvérekkel kapcsolatos témákról. Ki fogja követelni, hogy a mindennapi életben jobban kiálljunk az igazságunkért, magunkért.
- a 4. Vízöntő uraként az anyával és a család női ágával kapcsolatos témák, otthon, ingatlan, haza, származás, gyökerek kérdéskörök fognak megelevenedni. Vegyük észre, ha édesanyánknak szüksége van ránk, ne sajnáljuk tőle az időt. Ingatlan ügyekre, költözésre kiváló konstelláció. Nagyobb migrálások, országelhagyások, népvándorlások indulhatnak meg ebben az időszakban szerte a világon.

Érdemes emlékezni arra, hogy még néhány napig ugyanebben a naksatrában áll a Nap és a Merkúr, s egy kicsit odébb, de még a Skorpióban a Vénusz. A Skorpió stelliumról (bolygóhalmozódás) már esett szó. December közepére a gyorsabb planéták átmennek majd a Nyilasba, de a szigorú Öreg, a Szaturnusz még marad jó ideig.

Január 4-ig a Szaturnusz uralmi cserében van a Marssal (tehát egymás jegyében vendégeskednek), addig balesetveszély áll fenn. Érdemes lelassulni gondolkodásunkban is, mozgásunkban is, mert ezeken a területeken most észre kell vennünk, be kell engednünk a változást, nem pedig a megszokott tempóban haladni, mintha mi sem történne. Szerencsésnek gondolom, hogy erre az időszakra esik egy sor év végi ünnep, emiatt jóval többen maradnak otthon, szabadságon, s lehetőséget kapnak arra, hogy kivonják magukat a forgalomból.

Emlékezzünk rá: a fenti hatások általánosságban értendők, ezen belül a személyes horoszkóp alapján kinek-kinek pontosítandók. Az azonban bizonyos, hogy mindenkinél erős hangsúlyt kap a születési Szaturnusz is.

Szeretettel
Vishakati

No comments:

Post a Comment