Wednesday, March 1, 2017

Március havi védikus prognózis (231.)

Március hónapunk a párkapcsolati múltidézés szellemében és az áprilisi fordulatokra való előkészületekkel telik majd.

Az emlékezést a retrográd Vénusz, a párkapcsolatok és vágyak bolygója hozza. Hat hetes hátrálása visszaidézhet régi kapcsolatokat az emlékek, gondolatok szintjén, de ténylegesen is visszahozhat régi partnereket. Szembesülhetünk lezártnak vélt, vagy lezárandó kapcsolataink adta feladatokkal, elmúlt viszonyok visszatérő emlékfoszlányaival, magyarán kapcsolati teendőinkkel. 

Miközben a retrográd Vénusz minimum nosztalgiába sodor bennünket, a védikus égbolton harciasabb történések is lesznek. A hónap első napján a Mars lép be saját jegyébe, a Kosba, ahol megizmosodik, és lendületet ad kezdeményezéseinknek.

De készülhetünk arra is, hogy az áprilisban a Kosba visszatérő Uránusz átkel a Halak-Kos jegyhatáron, a gandanta zónán. Amikor egy nagybolygó vonul át ezen az övezeten, egy hullámzóbb, természeti csapásokkal és civilizációs konfliktusokkal terheltebb időszakra számíthatunk, amely az Uránusz esetében március 20-tól április 25-ig tart. (A Szaturnusz jegyváltásából ismerjük már a gandanta fogalmát, amely januárban a Skorpió-Nyilas jegyhatáron zajlott.)

Nézzük a fontosabb márciusi konstellációváltásokat.

Március 1. – A Mars belép saját jegyébe, a Kosba, amely mindenki számára erőteljesebb, energikusabb heteket jelent. Hajlamosíthat kisebb balesetekre, túlpörgést, fejfájást, vérnyomásproblémákat is hozhat. Ezért ne éljünk vissza a többlet lendülettel, hanem törekedjünk az aktivitás és a pihenés megfelelő arányára.

Március 4. – Halak Vénusz retrográd. A kapcsolatok és szenvedélyek bolygója március elején kezdődő 6 hetes hátrálása során - valósan vagy virtuálisan - visszahozhat régi kapcsolatokat.

Március 10. – Merkúr, az égi hírnök belép a Halakba. Ez az a jegy, ahol a legkevésbé tudja segíteni mentális működésünket, és az információáramlást. Itt tartózkodásának heteiben a hazugság, a becsapás veszélye megnő, ezért érdemes az üzleti ajánlatokat, vagy például a telekommunikációs csatornák híreit dupla óvatossággal kezelni.

Március 12. – Telihold a Vízöntő Nap - Oroszlán Hold tengelyen. Egy emlékeztető konstelláció a februárban tetőzött Vízöntő témákra. Azt kérdezi, sikerült-e tenni szabadságunkért, erősödött-e közösségi affinitásunk és szociális érzékenységünk, s változott-e az egóhoz és a hatalomhoz való viszonyunk.  

Március 14. – A Nap megérkezik a Halak jegyébe, ahol a lélek és az érzelmek állnak munkálkodása középpontjában. Empátia, érzelmi sebezhetőség, áldozatiságunk szabályozása a fő kérdések.

Március 20. – A Halak végén járó Uránusz közelít a Halak-Kos határhoz. A a jegyhatártól +/- 1 fok távolságon belül a gandanta zötyögősebb, eseménydúsabb zónájában van. Nyugtalan idők lesznek.

Március 27. – A Merkúr kilép leggyengébb jegyéből, a Halakból, és a Kosban kap erőre. Itt, egy jegyben a Marssal növeli a verbális és fizikai ütközés veszélyét. Óvatosan bánjunk szavaink erejével. Haladási sebessége lassan elkezd csökkenni, mert áprilisban retrográddá válik.

Március 28. – A februári Vízöntő stellium áthelyeződik a Halakba, s a jegy közepén, szaturnuszi energiában (Uttarabadrapada) lesz az Újhold. Ennek legerősebb üzenete az - adott vagy kapott, nézett vagy hallgatott - szavak, és a mögöttük levő érzelmek őszinteségének felelőssége.

A hónap során a lényeges fordulatokat részletesen megnézzük.

Namasté
Vishakati

Személyes konzultáció céljából várom jelentkezésedet a +36 30 202 9888 telefonon  vagy a vishakati.gyurko@gmail.com címen.  







2 comments:

  1. A Vénusz retrográd talán legrázósabb része a március 25-öt követő hét, amikor a Nap mögé húzódik... miközben az Uránusz gandantában van.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, köszönöm a pontosító megjegyzést.

      Delete