Monday, February 13, 2017

Tengelypróbák - Vízöntő Nap (228.)

Épp csak túlléptünk a február 11-i Telihold energiáján, amelyben a Hold - Magyarországról szépen látható - félárnyékos fogyatkozást is elszenvedett, és egy nappal később a Nap már túl van a Vízöntő jegyhatáron.

A Nap önvalónk, szellemiségünk, vitalitásunk, apai lenyomataink és egónk mutatója. Vízöntőbe lépésekor az önös érdekek, célok háttérbe kerülnek, mert ebben a jegyben a Nap a barátainkkal, közösségeinkkel való megnyilatkozásainkat segíti, és kedvenc témái a mozgalmas társasági élet, a jövő víziói, és például a politizálás.

Az égi hangsúly most két jegytengelyre helyeződik.
Az egyik a Szűz-Halak jegyek által meghatározott - június elejéig élő - tengely, rajta a Szűz Jupiterrel és a Halak Vénusszal. Ez a képletes erővonal a test (Szűz) és a lélek, érzelmek (Halak) egyensúlyát méricskéli, miközben különféle megéléseken, tapasztalásokon keresztül vezet bennünket. Amikor nem találjuk a lelkünkkel a kapcsolatot, az elakadás a fizikai síkon valamilyen betegségben, testi tünetben jelentkezik. Vegyük észre, mire akar tanítani a testünk! 

A másik hangsúlyos jegytengely a Vízöntő-Oroszláné, amely már több mint egy éve kér figyelmet a holdcsomópontok jelenlétével. Most a Nap Vízöntőbe lépésével, és az egy héttel ezelőtt retrográddá vált Szűz Jupiterrel kap nyomatékot. (A védikus rendszerben a retrográd bolygók tartózkodási jegyükben és a megelőző jegyben is hatnak, a retrográd Szűz Jupiter tehát az Oroszlánban is.)

A Vízöntő-Oroszlán axison – ahol a Vízöntő Nap, Kétu és Neptunusz áll szemben az Oroszlán Rahuval és az Oroszlánba visszatekintő retrográd Jupiterrel – nagy erők hatnak. A Vízöntő oldal közösségi énünket, társadalmi témáinkat, megszokásainkat, sőt, tabuinkat boncolgatja, miközben az Oroszlánban dinamikusan változó egós és hatalmi megnyilvánulásokkal szembesül. A Vízöntő nyomaték orosz aktivitást is jelez.

Kollektív értelemben új - többek között politikai - vezetési stílusok és azok társadalmi elfogadottsága, individuális szinten pedig egyéni utunk és közösségi létünk összeegyeztetése a tét. A fejlődés ütközéseken, konfliktusokon és újrakezdéseken át vezet.

De hát ezért vagyunk itt, nem?

Namasté
Vishakati


Személyes konzultáció céljából várom jelentkezésedet a +36 30 202 9888 telefonon  vagy a vishakati.gyurko@gmail.com címen.  














No comments:

Post a Comment