Friday, January 1, 2016

2016 - éves védikus asztrológiai előrejelzés (139.)

Új év, új kilátások - nézzük meg 2016. meghatározó asztrológiai fordulatait:

A   holdcsomópontok jegyváltása
Rahu és Kétu 18 hónapot tölt egy-egy jegyben. Január végén a Rahu a Szűzből az Oroszlánba, a Kétu pedig a Halakból a Vízöntőbe lép át, s ezzel másfél évre alapvetően megváltoztatják fejlődési késztetéseink jellegét és lehetőségeit.
Rahu boríthat, fokozhat, gerjeszthet, mozgósíthat az Oroszlánban - például a hatalom, vezetők, apai örökségünk, férfioldalunk, kreativitásunk, gyermekeink, vállalkozásunk, vagy éppen a szívünk vonatkozásában, míg a Kétu szociális érzékenységünket emeli, jövőképünket tisztítja,, közösségeinket, barátainkat szűri.

Jupiter és a Rahu hosszas együttállása az Oroszlánban
Kettejük együttállásában (jan.29. és aug 11. között) Rahu nagyon megmozgatja majd a Jupitert mint tapasztalásainkat, és mint  Gurut. Meghaladhatjuk spirituális határainkat, de belefuthatunk hamis mesterekbe is. Ebben az időszakban erős változások várhatók vezetői szinteken.

Jupiter jegyváltása a Szűzbe 
Augusztus 11-én kedvező fordulat, kilépés egy sor nehéz hatás alól: a Jupiter megszabadul a Rahu felforgató hatásától, és egyúttal a Szaturnusz aspektusától. Fokozott testtudatosság, jobb azonosulás feladatainkkal, munkánkkal, gyógyító erők és elemző képességek ébredése.

Szaturnusz-Mars 7 hónapos skorpióbeli együttállása talán a leginkább próbára tevő konstelláció az évben. A Skorpió Szaturnusz mellé február 20-án belép a Mars, amely itt először direkt, majd hátráló szakaszban lesz. Ezért a szokásos 6 hét helyett 7 hónapot fog a jegyben tölteni. Erős, de ellentétes energiák találkozója, amely tudatosságunktól függően lehet zavaros, frusztrált és agressziót hozó időszak, vagy - nagy önfegyelem, céltudatosság esetén – tartogathatja a nagy átalakulás lehetőségét testi, lelki és mentális szinten is.

A nagy lépéseket természetesen további találkozások, aspektusok, fogyatkozások, erősségek és gyengeségek fogják kísérni és pontosítani. Valamennyivel foglalkozunk majd részletesen.



És mindenkinek egy kis  előretekintés, azaz az egyes aszcendensek 2016-os kilátásai 
(a nyugati fokszámból 24 fokot levonva kapjuk meg a védikus aszcendenset):

KOS – mivel a Szaturnusz-Mars együttállás a 8. házában lesz, számára ez az év az átalakulás lehetősége, 5. házában a Jupiter-Rahu vállalkozással, gyerekkel kapcsolatos változás, akár gyermekáldás augusztus közepéig, 11. Kétu a baráti kör szűrése, új, spirituális közösség lehetősége.


BIKA – a Szaturnusz-Mars együttállás a 7. házában kapcsolati kérdések (a kapcsolat próbája, rendbe tétele), 4. házában a Jupiter-Rahu költözést, ingatlan változást valószínűsít, Kétu a 10-ikben a hivatás, karrier változása, akár elengedése. A holdcsomópontok az otthon-hivatás egyensúlyát keresik, augusztus közepe után a Jupiter az 5-ikben hozhat újdonságot gyerek illetve vállalkozás terén.


IKREK – a Szaturnusz-Mars együttállás a 6. házában hozhat akadályokat, nehézségeket a munkában,  az egészség is figyelmet kér. 3. Jupiter sok üzleti kapcsolat, mozgás, elmebeli tevékenység (írás, tanulás, tanítás), majd augusztus közepétől a 4-ben ingatlannal kapcsolatos gyarapodás, az otthonban boldogság.


RÁK –  az 5. Szaturnusz-Mars gyerekkel kapcsolatos kérdések. 2. házban a Jupiter-Rahu hangsúly az anyagiakon, értékeken, táplálkozáson. 8. Kétu lelki átalakulás, régi sérelmek lezárása.


OROSZLÁN – a 4. Szaturnusz-Mars intimitásunk, anyánkkal való valós vagy jelképes  kapcsolatunk felülvizsgálata, változása. A Jupiter-Rahu az aszcendensen  önfejlődésünk motorja, augusztus közepétől fókusz az anyagiakon. A 7. Kétu 
kapcsolati változásokat valószínűsít.


SZŰZ – változékony év, javuló tendenciák. A Rahu január végi váltásával megkönnyebbül a személyiség. Február második felétől - Szaturnusz-Mars a 3-ikban - bátorságpróba, mennyire tudunk kiállni igazunkért. Vigyázat, szeptember közepéig balesetveszély. A Jupiter augusztus közepi megérkezése az aszcendensre jó önelfogadás, kedvező kilátások.


MÉRLEG – jó hír, hogy nekik a tavalyinál könnyebb év jön. A 2. házas Szaturnusz-Mars értékekkel, anyagi helyzettel kapcsolatos kérdések. Gyerekkel való viszony tisztul, gyermek elköltözhet. Váratlan bevételek lehetősége. Jövőkép fontos.


SKORPIÓ – az aszcendensen zajló Szaturnusz-Mars párbaj miatt lehet stresszes év, amely kemény munkával átfordítható testünk átalakításába, hosszú távú célok megvalósításába. Karrierváltozás lehetősége.


NYILAS – nekik a 12. házban időző Szaturnusz-Mars lelki vívódást, esetleg alvási zavarokat hozhat. Érdemes az álmok üzenetével foglalkozni. A 9. házas Jupiter tanulás, valamint utazások lehetősége fizikai és spirituális értelemben is, szeptember közepétől pedig jó jelzés a hivatásban.


BAK – a 11. Szaturnusz-Mars a pénzügyeket, bevételeket, jövőbeni vonatkozásokat helyezi a fókuszba. Szeptember közepétől utazások, spirituális fejlődés lehetősége.


VÍZÖNTŐ – 10. Szaturnusz-Mars professzionálisan jó, változás valószínű. Az aszcendensen álló Kétu meghaladott személyiségrészeink elengedése. Jupiter a 7-ik, majd augusztus közepétől a 8. házban új partnerkapcsolat, majd annak megváltozása.


HALAK – Szaturnusz-Mars a 9-ben utazás, és/vagy spirituális fejlődés útja. Apakép megváltozása. Jupiter a 6-ikban munkával kapcsolatos lehetőség, főleg január vége és szeptember közepe között, de fokozott figyelmet kér az egészség is. Szeptember közepe után új kapcsolat lehetősége, vagy a régi megerősödése.

A napokban a januári prognózissal folytatjuk, addig is boldog új évet kívánok 
szeretettel
Vishakati

A fenti írásra most fokozottan érvényes, hogy az általános konstellációkból indul ki, az egyéni vonatkozásokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. Kérdés, kapcsolatfelvétel: vishakati.gyurko@gmail.com
Közvetlenül információért kérlek, csatlakozz facebook/ Vishakati Community     oldalamhoz, annál is inkább, mert most több közösségi oldal törölte külső írások közzétételi lehetőségét. Ezért lehet, hogy a jövőben megszokott oldalaidon nem fogod látni az írásaimat. 





  



No comments:

Post a Comment