Friday, March 11, 2016

Szabad-e röpülni - Vízöntő stellium (157.)

A védikus rendszerben február 20. óta a Skorpió Mars-Szaturnusz hatását szokjuk. Kisebb-nagyobb dolgainkban, akcióinkban kell megtapasztalnunk, hogy aktivitásunkat a saját jegyes Mars bátorítja, míg a mellette álló Szigorú Öreg, azaz a Szaturnusz szelektálja, s csak azokat engedi, amelyek karmikus célunknak, fejlődésünknek megfelelnek.

Valami hasonló üzenete van a március elejétől erősödő Vízöntő bolygó-csoportosulásnak, amely szintén markáns jelzéseket ad számunkra. (Ezt az amúgy is erős konstellációt szemből a Rahu-Jupiter, a Skorpióból pedig a Mars aspektusa még tovább turbózza.)

A Vízöntő jegy energiája ugyanis szabadságérzetünkkel, struktúráink átalakításával kapcsolatos. A jelenlegi Vízöntő stellium azonban csak részben támogatja szabadságfokunkat, mert valami módon mindig szembesít korlátainkkal, lehetőségeink határaival is. Vagyis megemeli szabadságvágyunkat, de arról is gondoskodik, hogy megtapasztaljuk, meddig és milyen módon repülhetünk, emelkedhetünk, s esetleg kinek, minek a kárára.

Ebbéli korlátainkba leginkább azon az életterületen ütközünk, ahol a Vízöntő Kétu található (lásd Mit hoz a Ketu Rahu jegyvaltasa az egyes aszcendenseknek). Ha ez az életterület valamilyen személlyel (szülő, társ, gyermek, főnök stb.) kapcsolatos, akkor azon a személyen át fogjuk a szembesítést, tanítást megkapni.

A kivételesen erős Vízöntő aktivitást érzékelhetjük baráti körünk, közösségi életünk impulzivitásán is. Számíthatunk arra, hogy ez a baráti kör átalakul, elmaradnak azok, akikkel már nincs mondanivalónk egymásnak, de biztosak lehetünk benne, hogy mások jönnek, friss szellemi áramlatokkal, új spirituális közlendővel.  Ez a folyamat már beindult, de összességében az elkövetkező másfél év tendenciája.

Vízöntő téma embertársainkhozközösségi és csoportműködéseinkhez való viszonyulásunk, valamint szociális érzékenységünk is. Most inkább szembesülünk szűkebb vagy tágabb környezetünk szociális problémáival, könnyebben felébred bennünk a segítőkészség. A migráns történetek, de saját, hazai szegényeink problémái is jobban szemünk elé kerülnek ezekben a hetekben

A Vízöntő aktivitás a Vízöntő területekre (Oroszország, Ukrajna, Skandinávia) is kiterjed. Ezekben az országokban most sok jelentős szervezkedés, történés van, egyelőre azonban rejtetten. Napvilágra kerülésük napokon belül megtörténhet.

Ugyancsak a Vízöntő dominancia az oka a szélsőséges politikai aktivitásnak, hőzöngésnek, józan ésszel felfoghatatlan figurák és lózungok felbukkanásának a politikai életben világszerte. Ebben a folyamatban is fordulat várható a közeljövőben.

Mindennemű vezető (legyen az politikai vagy szakmai, családfő vagy cégvezető) számára kedvezőtlen jel volt a március 9-i napfogyatkozás. Ez Magyarországról nem volt látható, hatása azonban halványabban, de érzékelhető nálunk is.  A napfogyatkozás üzenete az autoritás, azaz a Nap szerep csorbulása. Ez a napfogyatkozás (a Kétuval és a Neptunusszal) jelzi azt is, hogy nem látható az igazság, de ki fog derülni, s a világot megrázza majd a megtévesztés. A nyilvánosság átlát a manipuláción.

A Nap és a Kétu március 11-12-i találkozása hatalomvesztést hozhat, és általában véve kedvezőtlen jelzés az apai, vezetői analógiáknak.

Ezt követően, március 13. után azonban a Nap a Kétu elé kerül, azaz magasabb fokszámra lép. Ekkor mi magunk is megerősödünk, közérzetünk, vitalitásunk magához tér, jobban fogjuk magunkat érezni. Túljutunk több hetes gyengélkedéseken, erőtlenségen.

Nagyon vegyes időszakban vagyunk, amikor türelemmel, okos önfigyeléssel tudjuk tartani a kontrollt.

Hát türelmet és bölcs tudatosságot kívánok mindenkinek.
Namasté
Vishakati

A fentiek általános következtetéseket tartalmaznak, az egyéni hatásokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. 
Kapcsolatfelvétel:  vishakati.gyurko@gmail.com
Közvetlen infóért kérlek, keresd a vishakati.blogspot.hu vagy a facebook / Vishakati Community  oldalamat.











No comments:

Post a Comment