Monday, February 16, 2015

Nap a Vízöntőben (41.)

2015. február 15.

Mozgalmas időszakunk folytatódik. Ennek keretében a Nap most - a védikus rendszer szerint - február 13-án hajnalban belépett a Vízöntő jegyébe (március 14-ig lesz itt).

A Vízöntőben a Nap a Szaturnusz vendégszeretetét élvezné, de az indiai asztrológiában a Nap és a Szaturnusz egymás ellenségei. Emiatt a Nap nem érzi magát nagyon jól ebben a jegyben, bár ezt az érzetet az egyéni horoszkópban, és sokszor az égen is, sok minden befolyásolhatja felfelé vagy lefelé.

Az, hogy nem érzi magát túl jól, azt jelenti, hogy a hozzá tartozó analógiák (apánkhoz vagy a tudatos énünkhöz való viszonyunk, ennek megnyilvánulásai, életünkben az autoritás, a hatalom kifejeződése, férfioldalunk megmutatkozása, egészségünk és tudatosságunk állapota) nem tudnak erősen és tisztán jelen lenni. Valamiféle csorbulás, alulműködés kapcsolódik most hozzájuk a mindennapokban. Természetesen soha nem sérül egyszerre az összes analógia, de ebben a hónapban kóstolót kaphatunk valamiből.

Mivel a Vízöntő egy mozgékony, barátokhoz, közösségekhez kapcsolódó jegy, társasági életünk megélénkülhet ebben a hónapban, bár érdekes helyzeteket hozhat, amikor az ego jelzője a közösség jegyében van. Jobban nyithatunk intellektuális dolgok, tudományos és jövőre vonatkozó témák iránt. Fokozódhat szociális érzékenységünk is. Könnyen lehet, hogy rosszabbul tűrjük most a kötöttségeinket, és – attól függően, milyen életterületet képvisel egyéni horoszkópunkban a Vízöntő – valamilyen téren nagyobb szabadságfokra, körülményeink megváltoztatására törekszünk.

A Vízöntő szemben van a Nap saját jegyével, az Oroszlánnal. Ez a tény a 7. házas témákat mozdítja meg: kapcsolódásunk meglevő vagy új partnerünk felé aktivizálódik.  Páromat megismerhetem például egy közösségben, vagy el is vihetem a meglevőt egy új csoportba.

A Nap a Vízöntő három holdházán vonul át:
- február 13. - 19. között a marsikus naksatrában (Dhanistha) van, ahol jobban megérinthetnek bennünket váratlan felismerések, de konfliktusok is, mivel a naksatra ura, a Mars most áll együtt áll két másik rendbontóval (a Halakban),
- február 19  - március 6. – a Rahu alatt (Szatabisha) halad, ahol új feladatokkal, esetleg gyógymódokkal találkozhatunk, de jövőképünk is jobban fog bennünket foglalkoztatni,
- március 6 - 14. - a jupiteri területen (Purvabadrapada) érzelmi megpróbáltatással, családi problémával találkozhatunk, mert a naksatra ura innen a 6. házban, a Rákban, a család és a múlt jegyében retrográd.

A Nap a Vízöntőbe lépésével csatlakozott a már régóta itt időző Neptunuszhoz. Ez azt hozza, hogy az elkövetkező 30 napban sokféle történés, amely a Nap fentebb felsorolt jelentéstartományába esik, kevésbé lesz látható, mint amilyennek hisszük. Titkok és átláthatatlanság kísérheti a hatalmi kérdéseket általában, de különösen a Vízöntő jegyéhez sorolt országokban (Oroszország, Ukrajna, skandináv országok).

Nehéz lenne megfeledkezni arról, hogy közben a Halakban egy erősödő konfliktus zóna van (A Mars átlépése a Halakba – 2015. február 12.).  A várható erőszakhullámot és nehéz, mély, átélendő érzelmeket nem könnyű kezelni, bár idővel sokféle felismerést, megszenvedett bölcsességet kapunk majd cserébe.

Kérdezitek, hogyan lehetne könnyíteni ezen az időszakon. Egyrészt a víz minden formája segít, gyógyfürdőben ázni vagy egy szép természetes vizet nézni, kinek mire van lehetősége, de a zene (hallgatása vagy játszása) úgyszintén. Támogat bennünket a meditáció és az ima. Az is oltalom lehet, ha kipróbáljuk segítőkészségünket, vagyis áldozunk magunkból, időnkből, energiánkból arra rászorulóknak. S mivel a Halak-Szűz tengelyen van a konstelláció, az (ön) gyógyítás, természetes gyógymódok is kiemelt fontosságúak. 
A visszajelzésekből úgy látom, sokan érzitek és rátaláltok a nektek legjobb megoldásra.

Szeretettel
Vishakati








No comments:

Post a Comment