Thursday, January 8, 2015

A párizsi merénylet margójára (29.)

2015. január 8.

Tegnapi hír a véres párizsi merénylet, amely sajnos sok emberáldozatot követelt. Nagy erőkkel folyik a nyomozás, egyelőre azt lehet tudni, hogy nagy valószínűséggel arab / iszlám terroristák akciója történt.
Felmerül a kérdés, mi az asztrológiai háttere ennek a tragédiának.

 A párizsi merényletet elsősorban a Szaturnusz-Mars összjáték magyarázza. Azt már láthattuk, hogy ez a két malefikus bolygó hatalmas erőket mozgat meg, ellentétes energiáik miatt azonban találkozásuk sosem kecsegtet sok jóval. Most mindkettő a saját naksatrájában van, és uralmi cserében is állnak egymással – e két tényező rendkívüli módon felerősíti őket és az általuk gerjesztett feszültséget. 

A merényletet 2 bolygóállás időzítette.
(1)  A Szaturnusz november eleje óta a Skorpió jegyéből gyakorol hatást – többek között – az Oroszlánra, amelyet január 4. óta a Mars is aspektál. A két meglehetősen rosszindulatú bolygó találkozópontja tehát az Oroszlán jegye. Mivel az indiai rendszer Franciaországot Oroszlán jegyűként tartja számon, a Szaturnusz-Mars affér egyik lehetséges kisülési pontja volt ez az ország.

(2)   A másik időzítő konstelláció a Plútó (gyökeres átalakulás, totalitás, felforgatás) és a Nap (itt Franciaország) együttállása a Nyilasban. A Nyilas Plútó a végletekig felfokozott hitbéli fanatizmust szimbolizálja, s most együtt áll az Oroszlán jegyurával, a Nappal. Ez az állás a vallási, hitbéli fanatizmus destruktív megnyilvánulási helyét a Nap jegyében, az Oroszlánban jelöli ki, amely ismét Franciaországra mutat.

A Skorpió jegyéhez területileg az arab, perzsa, iszlám kultúrák tartoznak. A Skorpióban álló Szaturnusz itt követel átrendeződést, strukturális átalakulást, amely 2017 végéig tart, és amelynek már láthattuk megnyilvánulásait. (Korábban a Skorpió területek megbolydulását a Rahu 2011-es Skorpióba lépése indította el. Ehhez köthetők az arab tavasz eseményei.)

A folyamatok a Szaturnusz átstruktúráló működését mutatják. Az egyik oldalon, a Skorpióban érintett kultúrák, földrajzi területek (arab, iszlám világ, perzsa kultúra) társadalmi mozgásai elsősorban a vallás köntösébe öltöztetve mutatkoznak meg, míg a Skorpió által szintén aspektált (Oroszlán) Franciaországban a tegnapi véres merénylet nyomán változhat az emberek hozzáállása, a társadalmi szolidaritás.

Ez a Skorpió aspektusminta=befolyás még közel 3 évig tart, természetesen változó bolygóháttérrel és asztrológiai hatásokkal, emiatt a dinamizmusa, az eseményei is változóak lesznek. Várhatóan mind a vallási fanatizmus okozta történések, mind az erőszakhullám, valamint a Skorpió területek aktivitása folytatódni fog. Az előbbiek február 12. után csökkenhetnek, mivel a Mars-Szaturnusz kapcsolódása egy időre szünetel, a Skorpió arab-iszlám területei viszont még közel 3 további évig aktívak maradnak.
Reméljük, minél kevesebb áldozattal.

Ez most egy kicsit szakmaira sikeredett, de bízom benne, hogy a rendszeres olvasók számára követhető.
Vishakati














  

No comments:

Post a Comment